A nagy fájdalom Istennel való kapcsolatát is megmérgezte, ám most levelet kap Istentől, aki találkozni akar vele abban a kunyhóban, ahol a sorozatgyilkos véghezvitte rémtettét. A találkozás színhelyén Isten afrikai-amerikai asszony képében, Jézus farmernadrágos, nagyorrú héber férfiként, a Szentlélek pedig egy kellemes ázsiai nő alakjában jelenik meg. A könyv leghosszabb – egyszersmind legunalmasabb – része a velük való naiv teológiai párbeszédekből áll.

Egy interjújában William P. Young arról beszélt, hogy „sokan manapság amolyan Zeusz-féle természetfeletti lényként képzelik el Istent” és könyvében ő ezt a téves képzetet igyekezett megcáfolni. Nem kétséges, hogy az időbe zárt, antropomorf isten képzete egyáltalán nem idegen sok, önmagát kereszténynek valló embertől. Ez az antropomorf istenség – amelynek egyébként kevés köze van az újszövetségi istenképhez – közösségeket és nemzeteket vezet a dicsőség útján, jóléttel, gazdagsággal és evilági boldogsággal jutalmazza azokat akik őt nevén szólítják.

Annál inkább megdöbbentő, hogy jóllehet William P. Young istene nem ilyen részrehajló evilági úr, a könyv olvasása közben nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy itt is egy antropomorf istenségről van szó. Nem azért mert egy termetes feketebőrű asszonyság testében jelenik meg, vagy mert finom kávét készít az őt meglátogató Macnek, hanem valahogy a gondolatai, a szavai tükröznek evilági időbezártságot. Kizárólag emberi tulajdonságokkal rendelkezik: jóságos és megbocsátó, ám cinizmustól és saját jósága miatti pöffeszkedéstől sem mentes.

A The Shack üzenete alapvetően nemes elgondolást takar: elmondani a világnak, hogy Isten nem szigorú, nem számonkérő és nem ítélkező úr. Rámutatni, hogy a világban jelen levő gonoszság nem Isten műve, hanem a szabad akarattal rendelkező ember felelőssége. Hogy a megbocsátás és az önzetlenség vezet a családi boldogság felé…

Ez többé-kevésbé rendben is van, csakhogy a szerző túllő a célon. A The Shack istene ugyanis a minden elvárást nélkülöző liberális tolerancia híve, már-már a New Age kultuszok Legfelsőbb Lényéhez válik hasonlóvá. Még ha ezt nem is mondja ki ilyen egyértelműen, szavaiból az tűnik ki, hogy nem létezik bűn, nem létezik személyes felelősség. Még a pedofil sorozatgyilkosnak is azért kell megbocsátani, mert ki tudja milyen gyermekkori traumákat hordoz magában.

Young valószínűleg nem véletlenül jutott el oda, hogy a mindent elfogadó és megértő isteni jóság és gondoskodó szeretet megszemélyesítéséhez női szereplőt választott, ugyanis ezek a tulajdonságok általában az anyára és nem az apára jellemzők. A The Shack istene tagadhatatlanul nő. Akár a feminizmus térhódítása újabb mérföldkövének is tekinthetjük a könyvet. A kereszténység népies istenképe van átalakulóban: az akit a múltban csak férfiként tudtak elképzelni, ma kifejezetten női tulajdonságokkal jelenik meg.

Az antropomorf istenkép azonban – még ha keresztény köntösbe öltöztetjük is – nem szabadulhat a maga Olümposzától, elkerülhetetlenül torz és részleges képet fest az evangélium Istenéről.

Máglyára vetett templomosokat ábrázoló középkori illusztráció

Az egyesület tagjai, akik a legendás templomosok utódainak vallják magukat, tisztában vannak azzal, hogy követelésük képtelenség, de céljuk nem is a vagyon „visszaszerzése”, hanem az 1307-ben feloszlatott rend jó hírnevének helyreállítása. „Nem a katolikus egyház gazdasági összeomlását akarjuk elérni, csak a rendünkön esett csorba nagyságát akarjuk illusztrálni” – mondják a magukat modernkori lovagoknak nevező egyesületi tagok.

A templomos lovagrendet az 1099-es első keresztes háború után alapította a francia Hugues de Payens, azzal a céllal, hogy védelmezze Jeruzsálem felé vezető zarándokutakat. A rendet kardforgató szerzetes lovagok alkották. Rövid idő alatt jelentős befolyásra tettek szert és hatalmas vagyont gyűjtöttek. Még arra is képesek voltak hogy finanszírozzák az európai nagyhatalmak háborúit. Ám 1244-ben, miután a muzulmánok visszafoglalták a Szentföldet, a templomosok kegyvesztettek lettek, és amikor a francia király ellenük fordult, a pápa nem védte meg őket.

IV. Fülöp, francia király eretnekséggel vádolta és perbe fogta a templomosokat. Azzal vádolták őket, hogy nem tisztelik Jézust, hogy a sátánt imádják, hogy titkos beavatási szertartásaikon szodómiát követnek el… A kínvallatások során sok templomos beismerte ezeket a bűnöket. Némelyeket közülük, így Jacques de Molay nagymestert is, máglyahalálra ítéltek.

V. Kelemen pápa 1307-ben feloszlatta a rendet, melynek vagyona nagyrészt a katolikus egyházra szállt.

Mégsem voltak eretnekek

A templomosokat már fennállásuk idején is övezte bizonyos titokzatosság, ám megsemmisítésük után legendák egész tömege kapott szárnyra róluk, amelyek az évszázadok múlásával csak erősödtek. Sokan hittek (és hisznek még ma is) a lovagok által elrejtett mérhetetlen mennyiségű kincsben, a templomosok titkos szertartásaiban vagy abban, hogy ők őrizték a Szent Grált. Ezek a legendák nemrégiben Dan Brown sikerkönyvében, a Da Vinci Kódban és a regény alapján készült filmben nyűgözték le a hiszékeny közönséget.

A burjánzó templomos-legendák eredményezték, hogy évszázadok során gyakran bukkantak fel különböző csoportok, amelyek (teljesen alaptalanul) a templomosok utódainak vallották magukat. Ezek közé tartozik a XVI. Benedek pápát perelő spanyol egyesület is.

Barbara Frale történész bukkant rá a Chinon tekercsre

Érdekes, hogy ez a csoport azután perelte be a Vatikánt, hogy az lépéseket tett a templomosok rehabilitálása érdekében. A Szentszék ugyanis tavaly októberben közzétette az ún. Chinon-tekercset, amely a templomos lovagok ellen 1307 és 1312 között folytatott szentszéki eljárás jegyzőkönyveit tartalmazzák és új fényben mutatják a korabeli eseményeket. A tekercseket egy fiatal történész, Barbara Frale fedezte fel 2001-ben a Vatikáni Titkos Levéltárban, ahol évszázadokon át senki sem tudott róluk semmit.

Frale régi iratokat dolgozott fel, amikor a kezébe került egy 17. században érdektelennek minősített eljárási jegyzőkönyv, amely a templomosok nagymesterének és más tisztségviselőinek pápai parancsra lefolytatott kihallgatásait lezáró végzés volt.

A Chinon pergamenből kitűnik, hogy – a hiedelemmel ellentétben – V. Kelemen pápa nem tekintette eretnekeknek a templomosokat, és rendjüket csak azért oszlatta fel, hogy megőrizze a békét IV. Fülöp francia királlyal és elejét vegye egy esetleges egyházszakadásnak.

A rend ártatlanságát bizonyítja az a nemrégiben közzétett korabeli imádság is, amelyet börtönben sínylődő templomosoknak tulajdonítanak. Mint Barbara Frale írja a l’Osservatore Romano-ban, a “költői szépségű” ima Szűz Máriához szól, akit a szerzeteslovagok arra kérnek, segítsen, hogy kiderüljön hogy az ellenük felhozott vádak hamisak.

Részlet Hieronymous Bosch Utolsó ítéletéből

A pokollal kapcsolatos szkepticizmus a konzervatív, a Bibliát szó szerint értelmező evangéliumi egyházakban is terjed. „Úgy tűnik, a mai sokszínű, posztmodern világban nem könnyű hinni abban, hogy olyan emberek is örök kárhozatra jutnak, akik nem a megfelelő módon hisznek. – mondja Mike Wittmer, a szisztematikus teológia professzora és a Heaven Is a Place on Earth című könyv szerzője – Ma az a nagy kérdés, hogy Isten pokolra küldi-e azt a személyt, aki erkölcsileg ugyanazon a szinten áll mint mi, csak éppen másban hisz mint mi.”

Wittmer szerint 20 évvel ezelőtt, amikor a misszionáriusok távoli országokban térítették a pogányokat, valahogy egyszerűbbnek tűnt a pokolban való hit. De ma az egész világ egy hatalmas, multikulturális, globális falu. A nemkeresztény vallásúak ma már nem a távoli, egzotikus helyeken élnek, hanem esetenként a mellettünk levő lakásokban. És amikor azt látjuk, hogy ezek a szomszédaink jóravaló emberek, automatikusan felmerül a kérdés: vajon a szeretet Istene tényleg örök kárhozatra akarja ítélni őket?

Maga Wittmer a pokol hagyományos keresztény értelmezését fogadja el. úgy véli, egy létező helyről van szó, ahol a vétkeik megbánása nélkül meghalt embereket igazi, fizikai fájdalom gyötri. Mint mondja, a Jelenések könyvében (14:9-11) egy angyal így írja le a tűzben szenvedő elkárhozottakat: „gyötrődésük füstje száll felfelé örökkön-örökké.”

A Pew Forum felmérése arra is rámutat, hogy a pokolban hagyományosan hívők között még mindig legtöbben vannak az evangéliumi keresztények. Jellemző a pokolhit még az afrikai-amerikai protestánsokra és muzulmánokra. A zsidók, buddhisták és hinduk nagy többsége nem hisz a pokolban.

Sok valláskutató szerint egyre növekszik azoknak a száma, akik Istenben ugyan hisznek, de a pokol létezését elutasítják. A különböző kulturák egymás mellett élése és a tolerancia terjedése automatikusan annak a nézetnek a terjedéséhez vezetett, miszerint a jóságos és szerető Isten nem ítélkezik, és tekintet nélkül a vallási hovatartozásra, mindenkinek egyenlő esélyt ad.

Michal Heller a Templeton díj átadásán

– Mi a mai kozmológia és hogyan kapcsolódik a matematikához?

HELLER: A kozmológia manapság már a fizika és az asztronómia része. Mint tudomány, a 20. század elején született meg. Korábban is próbálkoztak tudományos kozmológiát létrehozni, de nem sikerült. A klasszikus fizikai törvényeket nem lehetett az egész univerzumra kiterjeszteni – valamilyen paradoxon mindig keletkezett és a tudósok nem tudtak mit kezdeni ezekkel. Csak Einstein relativitás elméletete tette lehetővé a világegyetem modelljének felállítását. Azóta számos ilyen kozmológiai modell született. Ezek teljes egészében matematikai egyenletek, de ma már kapcsolatban állnak a megfigyelésekkel is.

– No de, ez mégiscsak egy olyan terület, ahol összeér egymással a fizika, a filozófia, a matematika, a teológia…

HELLER: A kozmológiának ma már nincs szüksége filozófiára. Csak tudósokra van szükség ahhoz, hogy egy új kozmológiai modellt felállítsunk. De amikor az ember elkezd gondolkodni a világegyetem eredetéről, akkor persze megjelennek a filozófiai kérdések is.

A jelen korszakot a kozmológiában galaktikus kornak nevezik, mert a mindenség galaxisokból áll. Ezek rengeteg csillagból és az anyag egyéb formáiból, porból, gázokból állnak, melyek folyamatosan távolodnak egymástól. A kísérletek és az elméleti adatok szerint ez a korszak mintegy 14 milliárd éve tart.

No de lépjünk visszafelé az időben. Képzeljük el, hogy a világegyetem szűkül és a galaxisok mind közelebb kerülnek egymáshoz; egy idő után összeérnek és olyan kis helyre tömörülnek, hogy anyagi struktúrájuknak más formát kell ölteni. Ez a radiáció kora, a melyben anyag fő formája elektromágneses sugárzás és amely a Nagy Bumm utáni 300 ezer évben határozta meg a világegyetemet.

Haladjunk tovább visszafelé az időben. Az univerzum ismét szűkül. A sugrázás sűrűbb és melegebb lesz, és egy idő után már nem létezhet, mint sugárzás. Olyan lesz, mint a forró plazma, ami a sugárzás és az alapvető részecskék keveréke. Ez mindössze 3 perccel a Nagy Bumm után volt. Azokban a percekben dőlt el, hogy mik lesznek az univerzum kémiai összetevői és mivel mi is kémiai anyagokból állunk, ez egy kritikus pont volt létezésünk szempontjából.

Még tovább haladva visszafelé az időben, a Max Planckról elnevezett Planck-korba jutunk, amelyet Küszöbnek is nevezünk, mert jelenlegi fizikai elméleteink itt már nem működnek. Ez a “kor” valójában egy pillanat volt a Nagy Bumm után. Hogy mi volt a Planck-kor előtt, azt nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy vajon létezett-e idő abban a korszakban. Ahhoz hogy ezt a korszakot megértsük, a fizika, a kvantummechanika és a gravitáció elméletének összevonására lenne szükség. A tudósok most ezt az elméletet próbálják megfogalmazni.

– Ön is ezzel foglalkozik, ugye?

HELLER: Pontosan. Sok tudós az ún. SuperString elmélettel, mások a folytonos gravitáció elméletével próbálnak válaszokat találni a Planck -korra. De van egy újabb megközelítés is, amely a matematika egy új ágán, a nem-kapcsolódó geometrián alapul. Ez utóbbira építve, néhány varsói barátommal már ki is dolgoztunk egy modellt, mely azt mutatja, hogy a Planck-kor előtt nem volt sem idő, sem tér.

– Azért nem értjük ezt a korszakot, mert mi emberek, csak időben és térben tudunk gondolkodni?

HELLER: Persze, mi emberek nem tudjuk elképzelni a világot idő nélkül. A matematikusoknak azonban ez nem probléma. Az emberi agy  nehezen tud elképzelni egy négy dimenziós teret, a tíz dimenzióssal pedig végképp nem tud mit kezdeni. A matematika számára azonban ez csak egy tollvonás.

– És mit üzen ez a tollvonás?

HELLER: Sok nézetkülönbség van a Nagy Bumm fogalma körül, még a tudományos közösségen belül is. Van aki a Nagy Bumm alatt a Planck-küszöb előtti korszakot érti, mások hatalmas robbanásként tekintenek rá, melyből minden kiindult.

– A kezdeti szingularitás?

HELLER: Ez a szakkifejezés azt jelenti: ha nem vesszük figyelembe a kvantumgravitációt és Einstein általános relativitáselméletére korlátozódunk, akkor a világegyetem nulla időről és nulla térből indult. Tehát volt egy pillanat, amikor a mindenség egy pontba volt sűrűsödve és ez a kezdeti pont a kezdeti szingularitás.

Ha meglesz végre a kvantumgravitációs elméletünk, akkor belelátunk majd a Planck-korba és tudni fogjuk mi történt benne. Lehet, hogy nem volt semmiféle Nagy Bumm. Lehet, hogy nem is volt kezdeti szingularitás. Ehhez azonban meg kell várni, míg megalkotjuk az elméletet.

– Ezért veszélyes a kezdeti szingularitást a teremtéssel azonosítani?

HELLER: Sok gondolkodó azonosította már a kezdeti szingularitást Isten teremtő aktusával, azonban mint mondtam, okosabb ha megvárjuk mit mutat majd a kvantumgravitációs elmélet. Lehet, az derül majd ki, hogy a tágulás korszaka előtt az univerzum szűkült. Egyelőre nem tudhatjuk.

Ám a tudományos okok mellett teológiai megfontolásból sem azonosíthatjuk a kezdeti szingularitást a teremtéssel. A teremtéstörténet sokkal gazdagabb annál, mintsem hogy azonosítani lehetne egy kezdeti szingularitással. A teremtés nem csak egy pillanat vagy aktus, hanem állandóan zajló folyamat. A teremtés egy különleges kapcsolat Isten és a világegyetem között: Isten tartja fenn az univerzumot, és ha megszűnne fenntartani, akkor az univerzum semmivé válna. A teremtés nem csak a létezés kezdete, hanem a jelen is, a jövő is az.

Egyes vallási közösségek, főleg az Egyesült Államokban, de Európában is, egyfajta mechanikus, időbe zárt Istent képzelnek el, ez a naiv istenkép ellentétben áll a tudományos világképpel. Sok tudós – azt hiszem Dawkins is közéjük tartozik – éppen ez a mítikus istenkép ellen harcolnak. Végső soron igazuk van, mert Isten valami sokkal, sokkal hatalmasabb kell hogy legyen…

A sajtó szinte naponta szellőztetett meg újabb részleteket: Bentley belefáradt az április óta tartó ébredés vezetésébe és a prédikálásba; Bentley más kontinenseken szeretné hirdetni az igét; Bentley lakást vásárol Floridában…

Todd Bentley igét hirdet

Augusztus 12-én, a kanadai Fresh Fire Ministries missziós szervezet vezetői komor hangú közleményt tettek közzé honlapjukon, melyben bejelentették, hogy munkatársuk Todd Bentley házassági problémákkal küzd és már nem él együtt feleségével. Biztosították az olvasókat arról, hogy nincs szó házastársi hűtlenségről.

A Fresh Fire Ministries igazgatótanácsa tegnap új nyilatkozatot jelentetett meg: „Legutóbbi közleményünk óta olyan információ birtokába jutottunk, miszerint Todd Bentley egészségtelen érzelmi kapcsolatba került [floridai] csapata egyik női tagjával.” A kanadai székhelyű missziós vállalkozás vezetői arra kérték Bentley-t, hogy amíg házassági problémája meg nem oldódik, mondjon le igazgatótanácsi tagságáról valamint a nyilvános szolgálatról. Bentley, aki még mindig az Egyesült Államokban tartózkodik, de a lakelandi rendezvényeken már nem jelenik meg, ebbe beleegyezett.

Az eset valószínűleg véget vet a lakelandi ébredésnek, amely az elmúlt hónapokban - hála az internetnek és az összejöveteleket közvetítő GOD tv-nek - az evangéliumi keresztények figyelmének központjába került.

Furcsa jelenségek…

Az ellentmondásos, pólós-tetkós prédikátor személye polarizálta az evangéliumi keresztényeket világszerte. A harminckét éves Bentley mind megjelenésével, mind prédikálási stílusával, enyhén szólva kilógott a sorból, mindenre emlékeztetett, csak nem keresztény hittérítőre.

A lakelandi ébredés ellen irányuló bírálatok nagy része azonban annak volt betudható, hogy Bentley az ún. „torontói áldás” nevű mozgalom közvetlen folytatója. Ez a lazán szervezett protestáns karizmatikus mozgalom arról ismert, hogy tagjai szilárdan hisznek a csodákban és az isteni látomásokban. Vezetőik, mint Bob Jones vagy Rick Joyner apostoloknak és/vagy prófétáknak tekintik magukat.

A „torontói áldás” típusú karizmatikus ébredéseket általában furcsa jelenségek kísérik: a résztvevők különböző csodálatos gyógyulásokról, halottak feltámadásáról számolnak be, azt állítják, hogy az összejövetelen aranypor ereszkedik rájuk. Előfordul hogy a földön fekszenek vagy ugató hangot hallatnak.

Mind Bentley, mind a mozgalom más vezetői állították, hogy angyalokkal beszélgettek, jártak a menyországban ahol különböző bibliai személyekkel - pl. Pál apostollal - találkoztak.

Bentley házasságon kívüli kalandja most a bírálókat látszik igazolni és kínos helyzetbe hozta a mozgalom híveit.

Isaac Hayes

Isaac Hayes 1997 és 2006 között a szatirikus South Park rajzfilmsorozatban a jóindulatú, de szexmániás Séf bácsi hangját játszotta, aki gyakran énekelve adott tanácsot a főszereplő gyermekeknek. Amikor a mindent és mindenkit kigúnyoló South Park 2006-ban a szcientológiai egyházat is megtámadta és annak egyik legismertebb tagját, Tom Cruise-t pellengérezte ki, Isaac Hayes távozott a sorozatból. „Van szerepe a szatirikus megközelítésnek - jelentette ki. - Egy bizonyos ponton túl azonban a szatíra a vallási meggyőződésekkel szembeni türelmetlenség eszközévé válik”.

Kritikusai szemére vetették, hogy korábban nem tette szóvá a szatirikus megközelítésben rejlő intoleranciát, jóllehet a South Park rajzfilmsorozat előszeretettel gúnyolta ki a különböző vallásokat.

Séf bácsi a South Parkban. Hayes távozása után alakját megszüntették.

Hayes távozása miatt a sorozat gyártói egyik következő epizódban kénytelenek voltak “megölni” Séf bácsit.

Egyház vagy üzleti vállalkozás?

A szcientológiát sokan veszélyes szektának tekintik. Bírálóik általában anyagiassággal vádolják őket, a tagoknak az előrelépéshez drága tanfolyamokon kell részt venniük. Azzal is vádolják őket, hogy céljaik elérése érdekében olyan etikailag elfogadhatatlan módszereket engedélyeznek, mint a hazugságok vagy a törvényhézagok kihasználása. A kritikusok szerint az egyház egyben üzleti szervezet is. Németországban pl. nem működhet egyházként, mert egy bírósági határozat értelmében ott üzleti vállalkozásnak minősül.

Az egyházat L. Ron Hubbard sci-fi író alapította 1954-ben. Tanításuk szerint az ember halhatatlan szellemi lény (thetan) és a halál után egy másik testben születik újjá. Nem hisznek a túlvilági büntetésben vagy jutalmazásban, ezért az újjászületés náluk a buddhista és hinduista tanokkal ellentétben erkölcsi következményektől mentes, egyszerű mechanikus folyamat.

A szcientológia legvégső célja az igazi szellemi felvilágosodás és szabadság elérése. Hangsúlyozzák, hogy az ember alapvetően jó, szellemi megváltása csak saját magán és társain múlik, valamint azon, hogy testvéri viszonyba kerül-e az univerzummal. A teljes szabadsághoz vezető szellemi fejlődés (auditálás) útján az egyénnek meg kell szabadulnia a múlt pszichikai sebeitől. Ha ezt sikeresen véghezviszi „tisztává” válik.

Bár ezt a Szcientológia Egyház nem erősítette meg hivatalosan, egyes hírek szerint Isaac Hayes már évekkel ezelőtt eljutott a “tisztává válás tökéletes állapotába”.

Az idei kampányban a jelöltek fokozottan igyekeznek meggyőzni a választókat keresztény elkötelezettségükről. Barack Obama demokrata elnökjelölt hívőnek vallja magát, ám ellenfelei ezt vagy kétségbe vonják, vagy az evangéliumi ortodoxia hiányát kifogásolják nála.

Tény, hogy Obama kereszténységgel kapcsolatos kijelentései nélkülözik a Bush elnöktől megszokott leegyszerűsített formulákat. Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy újjászületett kereszténynek valja e magát, Obama azt válaszolta, hogy igen, de nem érzi, hogy monopóliummal rendelkezne az igazság felett. „A vallásokkal, beleértve a kereszténységet is, az a baj - mondta Obama, - hogy mindenáron téríteni akarnak. Bizonyos keresztény közösségek úgy hiszik, hogy pokolba jut mindenki, aki aki nem fogadta el Jézust személyes megváltójának”.

Ez a kijelentés valóban nincs összhangban a minden népnek Jézus Krisztus örömhírét hirdetni akaró evangéliumi kereszténység hagyományos tanításával. De vajon ilyen információ alapján meg lehet ítélni egy ember hitét?

Az elmúlt hónapban Izaraelbe látogató Obama személyes imát írt egy papírszeletre és a zsidó hagyománnyal összhangban elhelyezte azt a siratófal kövei közé. A papírszeletet valaki titokban megkereste és eladta a médiának, így mindenki tudomást szerezhetett tartalmáról: „Uram, oltalmazd meg családomat és engem is. Bocsásd meg bűneimet, óvj meg a büszkeségtől és a kétségbeeséstől. Adj bölcsességet, hogy tudjam mi a jó és mi a rossz. Segíts, hogy a te akaratod eszköze legyek”.

A cinikusok szerint elképzelhető, hogy az egész meg volt szervezve és Obama magánjellegű imája tulajdonképpen nem is Istennek, hanem a nagyközönségnek szólt. Végül is semmi sem zárható ki, hiszen a politikusok mindig önmagukat próbálják eladni a választóknak és az amerikai választók közül sokan azt várják el elnöküktől, hogy hívő legyen.

De ha Obama imája mégis őszinte volt, akkor ezek a szavak sokkal többet mondanak hitéről, mint az újságíróknak adott válaszok vagy a beszédeiben elhangzott kijelentések.

Alvin Plantinga

Sok munkáját úgy jellemzik, mint református episztemológiát, ismeretelméletet. Meg tudná magyarázni mi ez?

Plantinga: Régen a vallásfilozófia oktatása Isten létezése melletti érvekkel kezdődött, mint a teleológiai, kozmológiai, morális és ontológiai érv bemutatása, aztán ezekre a konklúzió nagyjából ez volt: „hát, ezek nem sokat bizonyítanak.” Aztán az Isten elleni érvek következtek – a rossz problémája és hasonlók –, és ezek után a kurzus végén a hallgatóknak általában úgy tűnt, hogy összességében inkább Isten nemléte felé billen a mérleg. A református episztemológia ezzel szemben abból indul ki, hogy az ember úgy van „programozva,” hogy automatikusan hiszünk pl. más emberek létében, automatikusan hiszünk a múltban és a külvilágban. És ugyanez igaz az istenhitre is. Nem támaszkodhatunk csak a racionális és vitatható istenérvekre. Szerintem jónéhány érv szól Isten léte mellett, de nem ez a helyes út egy hívő számára, a hit nem nyugodhat érveken. Ez a református episztemológia lényege.

Hogyan értékeli az Isten léte mellett szóló érveket?

Plantinga: Az érvek fontosak. Vannak olyan emberek, akiket az érvek ereje győz meg Isten létéről. A legtöbb ember nem így tér meg, de van ilyen eset is, például C.S. Lewis. Aztán az érvek erősíteni tudják a hitet. Tegyük fel, hogy keresztényként ingadozik a hitem. Ha találkozom egy jó érvvel Isten mellett, akkor az megerősíthet engem.

Az istenérvekről alkotott véleménye változott pályafutása során?

Plantinga: Igen, azt hiszem változott. Amikor elkezdtem filozófiával foglalkozni, én is úgy gondoltam, hogy a kereszténység lehet racionális és ésszerű, ha találunk hozzá jó érveket. De minél többet gondolkoztam erről, annál inkább változott a véleményem. Aztán megírtam az “Isten és más elmék” (God and Other Minds) című könyvemet, amelyben kiértékeltem az érveket Isten és más elmék létezése mellett. Arra jutottam, hogy a más elmék, más emberek léte melletti bizonyítékok nem erősebbek, hanem gyengébbek, mint az Isten léte melletti érvek. Ekkor azt mondtam: „Nos, egyértelműen ésszerű hinni más emberek létezésében, akkor hát miért nem áll ugyanez a teismusra?” És úgy kezdtem látni, hogy nincs szükség érvekre.

Aztán egy darabig úgy gondoltam, hogy nemcsak hogy nincs szükség Isten melletti érvekre, de ezek még zavaróak is. Nem játszanak semmilyen ésszerű szerepet, egyedül arra ösztönzik az embereket, hogy ne higgyenek Istenben érvek nélkül.

Ma úgy gondolom van bizonyos szerepük az istenérveknek, de csak korlátozott mértékben fontosak. A hívő útja nem érveken alapul.

Mi a véleménye a jövő filozófiájáról?

Plantinga: Pillanatnyilag mélyponton van filozófia. Ma már nem becsülik úgy, mint régen. Ma a tudományé – főleg a fizikáé és a biológiáé – a főszerep. Ez azonban nem csökkenti a filozófia jelentőségét. Az emberek mindig fel fognak tenni filozófiai kérdéseket, hacsak nem változnak meg gyökeresen…

Mi az oka annak, hogy pillanatnyilag nem érdekli az embereket a filozófia?

Plantinga: Ennek oka a 20. századi filozófia, főleg az analitikus filozófia, mely elfordult a nagy kérdésektől, ami érdekli az embereket és olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek rendkívül szövevényesek, bonyolultak és lényegtelenek. Ez a szőrszálhasogatás nem érdekli az embereket. Ezek a rendkívül részletes, technikai kérdések sokszor érdekesek, de nem mindig. Néha csak olyanok, mint egy kirakójáték, ami egyáltalán nem kapcsolódik az autentikus emberi problémákhoz. Amikor az emberek ma a filozófiára gondolnak, akkor valószínűleg ez jut eszükbe.

Dana Reynolds püspöknő kézrátétellel imádkozik a pappá szentelt Janice Sevre-Duszynskáért

Az engedély nélküli pappászenteléseket a Roman Catholic Womenpriests (római katolikus papnők) nevű mozgalom szervezi. Sevre-Duszynska augusztus 9-én, Lexingtonban történt felszentelése abban különbözik az eddigiektől, hogy ezúttal egy, Rómával egységben levő férfi pap, Roy Bourgeois atya is részt vett a szertartáson, nyilvánosan vállalva a mozgalom céljaival való egyetértést.

A rendezvényt, melyen mintegy 150 személy vett részt nem katolikus templomban, hanem a liberalizmusáról híres unitárius univerzalista egyház imaházában tartották. A szentelést Dana Reynolds, a mozgalom első amerikai püspöknője végezte. A római katolikus papnők honlapja arról tudósít, hogy a mozgalom eddig 26 nőt szenteltetett pappá.

A lexingtoni katolikus egyházmegye nyilatkozatban ítélte el a római katolikus papnők mozgalmát, kiemelve, hogy céljaik ellentétesek a katolicizmus autentikus tanításával. Egyszersmind figyelmeztették a helyi katolikusokat, hogy ne vegyenek részt a papnőszentelésen, mert a szertartásnak semmi köze sem a katolikus liturgiához, sem a szentségekhez, ennélfogva érvénytelen.

Május végén maga a Szentszék Hittani Kongregációja is reagált a papnőszentelésekre, amikor rendeletben figyelmeztetett, hogy minden pappá szentelt nő és minden, nőket pappá szentelő püspök automatikusan kiközösíti magát a katolikus egyházból.

Bridget Mary Meehan, a római katolikus papnők mozgalmának sajtófelelőse szerint azonban a Vatikánnak ez az úgymond merev hozzáállása tulajdonképpen a mozgalmat segíti. „A legtöbb katolikus hívő nem érti a Szentszék hozzáállását - nyilatkozta Meehan a független National Catholic Reporter munkatársának. - És az emberek felteszik magukban a kérdést: Miért közösítik ki azt, aki Istent akarja szolgálni? Nem csoda, hogy egyre több katolikus tartja elfogadhatónak hogy nők is teljesíthetnek papi szolgálatot.”

A papnők nem fogadják el, hogy ki vannak közösítve a katolikus egyházból, úgy vélik, hogy olyan lojális tagjai az egyháznak, akik a nők elleni igazságtalan megkülönböztetés ellen harcolnak.

William Shakespeare (1564-1616)

Joseph Pearce katolikus kutató most egy érdekesnek tűnő új elmélettel állt elő. Nemrégiben megjelent The Quest for Shakespeare: The Bard of Avon and the Church of Rome című könyvében azt állítja, hogy a nagy angol író életművében tapasztalható következetlenség annak tudható be, hogy Shakespeare titokban katolikus hívő volt.

Angliában VIII. Henrik idézte elő az egyházszakadást, miután a katolikus egyház nem volt hajlandó szentesíteni enyhén szólva meglehetősen bonyolult házassági kapcsolatát. VIII. Henrik lánya, Erzsébet királynő keményen üldözte azokat a katolikusokat, akik nem voltak hajlandóak hátat fordítani vallásuknak és áttérni a protestáns anglikán hitre. Ebben a légkörben, hogy életüket mentsék, sokan eltitkolták katolikus meggyőződésüket. Joseph Pearce azt próbálja bizonyítani, hogy Shakespeare is ezek közé tartozott.

Tény, hogy Shakespeare szülei meggyőződéses katolikusok voltak, apját 1592-ben nyilvántartásba vették mint olyan személyt aki nem hajlandó részt venni protestáns istentiszteleten. Egyetlen fennmaradt dokumentum sem igazolja, hogy maga Shakespeare részt vett volna protestáns istentiszteleten vagy hogy átregisztrálta volna magát az anglikán egyházba, amire egyébként törvényrendelet kötelezte.

Házasságkötésére egy olyan templomban került sor, amelynek papját szintén makacs katolikusként vették nyilvántartásba. Lányáról, Suzannáról is egy 1606-os dokumentum bizonyítja, hogy nem volt hajlandó áttérni protestáns hitre. Idős korában Shakespeare egy olyan házat vásárolt Londonban, amely egy időben állítólag az üldözött katolikus papok rejtekhelye volt és ahol betiltott katolikus szentmisét mutattak be.

Joseph Pearce érvei meggyőzőek, bár nem bizonyító erejűek. Elmondása szerint ő maga eleinte szkeptikus volt, de a kutatás során meggyőződött arról, hogy Shakespeare valóban meggyőződéses katolikus volt. „És ennek - mondja - radikális következményei kell legyenek a jövőben a Shakespeare művek értelmezésére.”

Shakespeare-t ugyanis hagyományosan a szekuláris modernitás képviselőjének tekintik az irodalomtörténészek, mivel műveiben nem sok szerep jut a vallásnak vagy az erkölcsnek.